Az állásod megszerzése

<< Itt az első rész

A munka az első az állás a második. Miért? Mert élned kell neked és a családodnak. De mielőtt belevágunk szeretném, ha tudnál néhány dolgot. Ez segít, hogy ne vallj kudarcot.

Sokba kerülsz egy cégnek

Sokan ebbe bele sem gondolnak. Ott dolgoztam egy hónapig, tehát jár nekem a pénz. Ez igaz lehet. De nézd meg a cég szemszögéből.

Kifizeti utánad a járulékokat. Nagyjából azt mondhatjuk amennyit fizet neked, annyit fizet utána az államnak. Emellett minden termékből vagy szolgáltatásból amit elad, kifizet minimum 25%+(minimum)10%-ot. Tehát a fennmaradó 65%-ból ki kell fizetnie téged, utánad az adót, és a termék előállításának a költségeit: alapanyag, rezsik, reklám, és így tovább. De ez még nem minden. Például szabadságot is kell adnia neked. Minél idősebb, vagy annál több szabadság jár a törvény szerint. És ameddig nem dolgozol addig is fizetnie kell téged.

Szóval egy vállalatnak ezerszer meg kell gondolnia, hogy alkalmaz-e vagy sem. Hiszen a saját fizetésedet, az adókat és még a vállalat hasznát is ki kell termelned egy személyben. Vagyis egy cég azt az embert fogja alkalmazni, aki szerinte a legkevesebb kockázattal jár számára. De vágjunk bele!

Indulhat az álláskeresés!

Elsőnek azt fogjuk csinálni ami bevált. Elővesszük a papírod. Kiválogatjuk mi az, amivel kapcsoltban állást kaphatsz. Ezután önéletrajzot írunk minden témára.

Igen, jól érted: nem egy önéletrajzot használunk mindenre. Más állások estén mások a követelmények. Ez az oka. Szóval megcsinálod ezeket az önéletrajzokat és folyamatosan küldöd és szórod, több száz, több ezer helyre. Ha elfogytak a helyek újraküldöd azokra ahová már küldtél.

Ha érdekes az önéletrajzod szóba fognak veled állni. Mert ők is emberek és kíváncsiak.

Az önéletrajz célja, hogy elérj egy személyes találkozást

Tehát az önéletrajznak egyszerűnek kell lennie. Legyen átlátható, világos. Ne legyen benne helyesírási hiba (nézesd át), és a fotón, ami rajta van nézz jól ki. Mindig tegyél mellé kísérő levelet (néha motivációs levélnek hívják), ahol szóban leírod, hogy ki vagy, milyen vagy miért akarod ezt az állást és miért lennél rá alkalmas. Alapvetően ez az, ami életre kelti az önéletrajzodat. A célja, hogy aki olvassa meg akarjon ismerni.

A találkozás célja, hogy visszahívjanak

Akkor fognak próbamunkára behívni, ha meg tudod győzni a céget, hogy megéri veled dolgozni. Ehhez csak annyi kell, hogy az ő szemszögükből nézed a dolgokat és megpróbálod elérni, hogy hasznos legyél a számukra. Emellett úgy kell kinézned, úgy kell viselkedned, hogy el tudjanak képzelni, amint az adott munkát végzed. Nem az a cél, hogy a saját szemszögedből nézd a dolgot. Egyszerűen azokat a kérdéseket tedd fel nekik, amiket te kérdeznél meg egy alkalmazottól, ha felakarnád venni a cégedbe dolgozni.

Például egy tipikus alkalmazott ezt kérdezi: "És itt a fizetésen felül milyen juttatások vannak?" vagy "Fizetik a bérletemet?"
Azonban a cég szempontjából ez már rosszul kezdődik. A helyes kérdés ez: "Mi az amit elvárnak tőlem a munkám során, mit kell pontosan tennem ahhoz, hogy elégedettek legyenek a munkámmal?"

Elég nyilvánvaló a különbség. Csak figyelj, és nézd a cég érdekeit. Ne panaszkodj se a régi munkahelyedre, se az anyagi helyzetedre. Ne próbálj sajnálatot ébreszteni. Egy cégnek nem kolonc kell, hanem egy tetterős lelkes ember, akivel mindenki jól jár. Szóval tudd meg, hogy mit várnak el tőled és nyújtsd azt.

8 órában bejelentett munkakereső

Az álláskeresés gyakran nem könnyű. Ahogy a munka estében is, sok-sok visszautasítást kaphatsz mielőtt sikeres leszel. DE! Ha munkanélküli vagy van időd. És ilyenkor úgy kell viselkedned, mintha állásban lennél. Te most napi 8 órában bejelentett munkakereső vagy. Ez nehéz lehet, ha nem szoktál hozzá, hogy önállóan dolgoz. De akkor is, napi 8 órában ezt kell csinálnod. És így végül megkapod azt az állást.

Ha nem vesznek fel tudd meg miért nem, és javíts magadon. Ne fogadj el olyan válaszokat, hogy túlkoros, vagy túlképzett vagy. Ezek kifogások. Tudd meg az igazi okot és fejlődj. Ha aszerint jársz el ahogy mondtam, biztosan lesz állásod. Már csak egy feladatod van ezután.

Tartsd meg az állásod!

Elsőnek mutatkozz be mindenkinek. Tudják, hogy ott vagy és hogy ki vagy. Utána tudd meg, mit várnak el tőled. Ezután nyújtsd azt a legjobb tudásod szerint. Ne csak azzal foglalkozz, hogy a vezetőség mit vár el. Tudd meg a munkatársaidtól is, hogy az ő munkájukat hogyan segítheted. Tegyél meg mindent ennek az érdekében.

Azon múlik, hogy holnap lesz-e állásod, hogy a cég amiben dolgozol sikeres lesz-e vagy sem. Ezért tegyél meg mindent, hogy a legtöbbet segítsd a céged. Védd minden áron, ne hagyd, hogy támadják, vagy más munkatársak tönkre tegyék.

Az a munkatárs, aki lopja, pazarolja a cég készleteit, vagy hanyagul végzi a munkáját, soha nem jön rá arra, hogy a munkaadójának a gyengítésével a saját torkát vágja el. Ha a cég csődbe megy, neki sem lesz állása. Szóval te ne legyél ilyen és ezt ne tűrd el mástól sem.

Ha így teszel, sokáig lesz állásod, és ameddig a cég áll egyetlen leépítés miatt sem kell majd aggódnod. Az ilyen emberekre mindig szükség van.

Láthatóság: 

Hozzászólások

Kapeller Anikó - NessieGraf képe

Péter, te melyik világban élsz? Mert ahol én, ott a legjobb önéletrajz is kevés, mivel a cégek kapnak belőle egy állásra több százat.

A próbamunkás és gyakornoki helyek csak akkor fogadhatók el, ha arra az időre is fizetnek. Egyébként tilos. Nagyon sok cég játszik arra, ilyenkor nem fizet, aztán jön a következő ingyenmunkás.

Az, aki munkát akar bizony kezdjen tanulni marketing és reklám ismereteket minimum. De az se baj, ha az alkalmazott kiválasztás fogásait is kitanulja.

A vállalkozás mennyit fizet egy dolgozó után? Többet, mint amennyit a dolgozó hazavisz, mert nemcsak adó és TB, hanem még kisezer fajta járulék, hozzájárulás is tartozik hozzá. És a befizetett TB és egyebek mellett, ha a dolgozó beteg, a táppénz felét is a cég fizeti.

laci28 képe

Kedves Péter!
Mindenki nem találhat állást, hiszen sokkal több az álláskereső, mint a tényleges állás. Vagyis lehetetlen hogy mindenki találjon állást, pár ember talál, a többség nem.

Más utakat is kell keresni, ez nyilvánvaló....
Szerintem ez egy szándékosan gerjesztett folyamat volt, hisz a munkáltatónak nem az a jó, ha neki kell futkároznia a munkaerő után, hanem ha kedvére tud válogatni, akár több száz jelentkezőből.

Jobb ha minél többen elgondolkozunk azon, hogy milyen más lehetőségek lehetnek még, mert nem túl sok jóval kecsegtet az ami felé tartunk. Akinek van állása, annak nem biztos, hogy holnap is lesz. Szóval jobb ha mindenki elgondolkozik azon, mit tudna egyedül, vagy a hasonló helyzetben levőkkel együtt megvalósítani, jövője érdekében!

Anonymous képe

szerintem is több álláskereső van mint dolgozó ember. sajna én már abban a helyzetben vagyok hogy csak a férjem dolgozik én meg kapom a családi pótlékot a lányomra. a két összeg nem több ugy 85.ezer ft-nál. ennyiből élünk és a nyakunkon van kb 6.000.000 ft-nyi adósság amit nem tudunk kifizetni. csak akkor tudnánk rendezni minden bajunkat ha valaki x és y személy bárki aki segiteni tudna abban hogy kifizessük. előfordulhat olyan is hogy már a nyáron lakás nélkül maradunk a sok hiteladósság miatt.

Judit képe

Ez eléggé brutális, ahogy a köztudatban eléggé mereven bentlévő kategóriákat, elképzeléseket, előítéleteket egy-egy jól irányzott mondattal kilövöd. Nagyon tetszik!
Ugyanakkor gondolom igen nehéz ez azoknak, akik igazán sóher, az embereket a végletekig lealázó cégeknek dolgoznak, rabszolga módjára (amely cégek, ha nem léteznének, talán jobb is lenne). Persze ez már egy másik téma, ott a cél az, hogy minél előbb váltson az ember.
Más. Már jelentkeztem tagnak, be szeretném fizetni, de választ még nem kaptam. Ennek mi az oka? Elnézést, hogy itt kérdezem, dehát az emailek valahogy, valamiért elvesznek mostanában. Péter, köszi ismét, további sok sikert, üdv:
Judit

Müller Péter képe

Szia Judit,

Köszönöm.

Utána nézek az e-mailednek. Kicsit el vagyok maradva a válaszokkal, mert rengeteget kapok. De a postai levelem már pár napja úton van feléd, nemsokára meg kell kapnod.

Üdv,
Péter

Judit képe

Most látom csak a választ,

Köszönöm, remélem, most már megérkezik az a bizonyos hiányzó név és cím. Biztos vagyok benne, hogy a tananyagod jóval többet is megér, mint amennyiért adod. A kommunikáción azonban lehetne javítani, ami a hatékonyságot és a gyorsaságot illeti. Lehet, hogy kicsit túl sokat vállaltál be? Bocsi, őszinte vagyok, ha jót írok és akkor is, ha kevésbé jót. ;) Te kérted! ;)
Üdv:
Judit

Anonymous képe

Milyen okos vagy Péter, mindenre tudod a tutit.

Judit képe

...És ez, hogy legyen az önéletrajz "cégre szabott", legyen egyszerű stb ez is nagyon jó! :))

Anonymous képe

Üdv Péter!Nagyon tanulságos amit leirtál.Sokan tanulhatnának tőled.Én is tanultam most valamit.Köszönet érte.Éni s ezeket a hibákat követtem el,amikor állást kerestem.És teljesen igazat adok neked.Soha nem szabad sajnáltatni magad,mert akkor észre veszik,hogy egy gyenge ember vagy.Mégegyszer Nagyon köszönöm a segítséget.Üdv:Szabó Norbert

Kyra képe

45 éves vagyok. Több ezerszer adtam be önéletrajzot a két év alatt mióta munkanélküli vagyok. Sőt ki is közvetítettek de még idáig mindig azt kaptam, hogy " mi csak 40 éves korig keresünk, nem fizetünk úti költség térítést, vidéki, gyermekei vannak, ha férfi lenne, menjen inkább nyugdíjba...stb" Csodálkozik azon hogy elmegy az ember kedve mindentől? Én sajnos két kiskorú gyermeket egyedül nevelek, nem tehetem meg, hogy vidékről feljárjak Pestre dolgozni úgy, hogy nem térítenek útiköltséget. De számoljunk csak: a havi munkabér nettóban:80 ezer,( jó esetben ) a vonat bérlet 38 ezer a bkv bérlet 10 ezer, mennyi marad??=32 ezer ft nettó bérért kellene feljárni Pestre dolgozni, és akkor nem beszéltünk arról, hogy hajnalban az első vonattal indulni kell, és este 6 óra felé haza is ér az ember.De akkor itthon is kell dolgozni, mert a két gyereket el kell látni nekik enni is kell. Sajnos mind az amit leírt nagyon jó dolog de nem a vidékieknek. Ezeket a tanácsokat csak akkor lehet megfogadni, ha helyben kapna állást valaki. Ez pedig nem működik csak kihalásos alapon.

Anonymous képe

Vannak portálok a képzett embereknek, ahol részt vehetsz különféle projectekben.
Csak kiváló angol tudással van esélyed, de ez egy jó platform, hogy eladd a tudásod. Kreatív emberek előnyben.

www.elance.com

Anonymus csaj képe

Péter, olyasvalakinek tudnál-e tanácsot adni, akinek titokban kell állást keresnie. (Szép az utolsó mondatban kifejtett elképzelés, de gondolj azokra is, akik nem egy utált mókuskerékben akarnak megöregedni, viszont addig nem szállhatnak ki onnan, míg egy másik biztos állást meg nem találtak!)

Az az igazság, hogy leginkább azt szeretném csinálni, amit most is éppen: neten lógni és kommunikálni érdekes dolgokról. Még képeztek is rá egyetemen, hogy idegeneket keressek föl otthonukban és interjúkat készítsek velük. Az MLM-től azonban éppen az riaszt el, hogy szeretném a melómat elszigetelni a meglévő személyes (baráti, rokoni) kapcsoaltaimtól. (Mindig azt láttam, hogyezekből kell kiindulni, ami szerintem eddig is több kárt okozott, mint ami hasznot hozott.) Ezen a fórumon is a legjobb az arctalan szerep, alább kifejtem, miért.

Most tehát inkább állást keresek, hirdetések útján. (Mert a személyes ismerőseim még nálam is rosszabb helyzetben vannak, legtöbbjüknek nincs munkája sem, és nem is értik, miért akarom én feladni a "jó" és biztos melómat, így inkább lebeszélnek a váltásról, ahelyett, hogy segítenének, én meg már belefáradtam, hogy magyarázzam nekik az indokaimat.)

Csakhogy mind az iskolai végzettségeim, mind az azóta szerzett speciális munkatapasztalataim elrettentőek a döntéshozók számára (nem csak feltételezem, biztos vagyok benne, hiszen én is utáltam / utálom ezeket a melókat, engem is elrettentettek), így arra gondoltam, hogy a web2.0 eszközeit kihasználva önálló blogot építek föl valahol, és azt reklámozom -- valahogy úgy alakítanám ki a felületet, hogy az iskolai végzettségeimet tényleg csak az lássa, akit valamiért nagyon érdekel (a CV-k felépítése ilyen szempontból teljesen bukás, mert bárhogy is rendezem, mindenképp szembeötlően nagy helyet foglal el benne a sok haszontalan diplomám).
Másrészt szeretném is, ha főleg azok találnának rám, akiknek valamiért neten kommunikáló munkatársra van szüksége, ezért is szeretném ezt a blogot a lehető legprofibbra megszerkeszteni. :)

Viszont itt ütköztem az alapvető problémába: ha közzéteszem önreklámomat a neten, akkor kilépek a titkos álláskeresés álcája mögül. Ez előbb-utóbb a jelenlegi munkáltatómnak is tudomására jut majd (a bemutatkozó blogban mégsem nevezhetem magamat Anonymusnak, ha a nevemet kiírom, akkor meg keresővel bárki rám talál).

Fontolóra vettem már azt is, hogy bátor leszek, és egyenesen a fcbk-os profilt alakítom át álláskereső bloggá, de ennyire mégse lehetek pofátlan -- hiszen főleg a munkatársaim vannak ott az ismerősök között. Leginkább nem is miattuk zavar, hiszen úgyis le akarok onnan lépni. Azonban egy következő munkáltató szemében kínos tulajdonságnak tűnhet ez a fajta pimaszság. (Főleg, hogy mindeféle szervezethez pályázok: vannak köztük kifejezetten konszolidált viselkedést elváró intézmények is, mint pl. múzeumok.)

Érdekelne, van-e valamilyen ötleted erre a gondra.

Müller Péter képe

Értem, mit mondasz és azt is hogy ki akarsz szállni a mókuskerékből. Jó hogy olyasmit szeretnél csinálni, amit szeretsz. De a kérdésem az, hogy valójában sikerül kiszállnod a mókuskerékből egy új állással? És vajon a cég ahová mész, honnan fogja tudni, hogy megbízhat benned?

Tehát szerintem, itt nem az a kérdés , hogy hogyan trükközd meg, mert azt könnyen ki fogd találni, nem kellenek hozzá az én tippjeim. Azonban az a kérdés inkább, hogy melyik cég fog neked ez után bizalmat adni. Honnan tudják majd, hogy számíthatnak rád.

Anonymous képe

Szia Péter!

Nagyon értelmes és főleg hasznos,követni való dolgokat írtál
és szerintem mindenki használhatja a leírtakat a saját
céljaira.

Köszönöm és csak így tovább: nagyon sok olvasód lesz.

Marika

Anonymous képe

Sziasztok!

Az önéletrajzra én sem a koromat, sem a lakhelyemet nem írom rá. A nevem, telefonszámom és az email címem bőven elég ahhoz, hogy felvegyék velem a kapcsolatot. Különben már az első rostákon kiestem volna, mint öreg és vidéki.:)
Minden álláshoz új önéletrajzot készítettem, és mindig csak azt írtam rá, amit kértek, nem kell az összes diplomát felsorolni. :)
A végzettségem és munkahelyeim pedig az önéletrajz legvégén vannak, mert higgyétek el, nem az számít.

Anonymous képe

Kedves Péter! Az ötlet nagyon jó,mégsem jön be,szerintem.legalábbis nem mindegy,hol laksz,mennyi idős vagy stb..Nagyon sok önéletrajzot írtam,adtam be minden lehetséges céghez,nem jött még visszajelzés sem! Szerinted,miért nem?Szeretnem,ha erre is lenne válaszod,mert én már nagyon belefáradtam! Minden ötlet érdekel,3 éve csinálom a tanácsod,semmi eredménnyel.Azt gondolom,a kitartásommal nincs baj,minden munka lehetőségre jelentkezem,bárhonnan kapok címet,vagy a neten találok valamit.
Légyszíves,válaszolj a kérdésemre.
Üdv:Rózsa.

Müller Péter képe

Kedves Rózsa!

Kétségtelen, hogy kitartó vagy. Ezt nagyon jó csinálod.
Érdekes, hogy 3 éve egy visszajelzés sem jött. Itt fura nekem valami.
Két kérdésem lenne:
1) Három év alatt pontosan hány darab önéletrajzot küldtél el?
2) Elküldenél egy öléletrajzot ide, hogy lássuk is milyen?

Ablakmanufaktura képe

Kedves Péter, és kedves állást keresők !

Úgy gondolom, jó a tipp, hogy minden lehetőséget meg kell ragadni a munka/állás keresésére.
Pécsi székhelyű, nyílászárók és árnyékolástechnikai berendezéseket forgalmazó és beépítő kft tagja vagyok. A jelenlegi szerelőnkkel úgy kerültünk kapcsolatba, hogy a párja küldött az IWIW -es ismerőseinek egy körlevelet, amiben leírta, hogy a barátja munkát keres. Mivel mi éppen szerelőt kerestünk, rácsörögtem, és a Zoli harmadnap már velünk dolgozott.

Jelenleg - nem csak pécsi viszonylatban - üzletkötő munkatársakat keresünk, az esetleges kérdésekre szívesen válaszolok.

Üdvözlettel:

Ropoli Zoltán
www.************.hu
70/583 8455

J. Móni képe

Kedves Péter!

Érdekesnek tartom mindazt, amit eddig olvastam, de ahogy elértem a "Tartsd meg az állásod!" részhez, eszembe jutott a saját kis életem. Rátaláltam AZ ÁLLÁS-ra, nagyon akartam, megszereztem, majd azon dolgoztam, hogy megtartsam. Nagyjából úgy, ahogyan azt Te is írtad. Szerencsére szerettem azt a munkát, amit az állásomban kellett végeznem, így nem okozott gondot, hogy csináljam, jól csináljam, sőt a legjobban csináljam. Olyan eredményeket értem el, amik kimagaslóak voltak. És én dolgoztam, egyre többet. Lojális voltam, megbízható, hatékony és eredményes. Rengeteg új ötletem volt arra, hogy hogyan lehet még sikeresebb a cég, mely alkalmazott. És mi történt? A gazdasági válság miatt összevontak fiókirodákat, az enyémet is, és nekem mennem kellett. De miért nekem? Azóta már tudom az okokat. A főnökeink nem annyira szeretik a nagyon sikeres beosztottakat (főleg vezetői szinteken), mert attól tartanak, hogy előbb vagy utóbb a helyükre törnek. Nálunk is ez történt, pedig nem voltak ilyen ambícióim, elégedett voltam a saját pozíciómmal. De hát az emberek már csak ilyenek, nem azon dolgoznak, hogy ők maguk jobbak legyenek, hanem eltávolítják azokat, akikben vetélytársat látnak. Szóval, kiegészíteném az írásod azzal, hogy nagyon azért ne tűnjön ki senki, mert nem minden főnök értékeli, illetve csak ott tűnjön ki, ahol a vállalati hierarchia csak a beosztottakból és a főnökből áll, tehát nincsenek vezetői rétegek.
Üdv.
Móni

Szomódi Károly képe

Kedves Móni!

Történetedet olvasva az jutott az eszembe, hogy rosszkor voltál rossz helyen. Ezt a hozzáállást egy intelligens főnök mindig nagyra értékeli. A primitívekkel érdemes megpróbálni, hogy úgy adod elő az ötletet, mintha Ő találta volna ki. Ezután számítani fog rád.

Üdv, Szomódi Károly

Szűcs Ferenc képe

Az elmúlt 10 évben háromszor is megtapasztaltam, milyen is az, amikor az ember elveszti az állását. Igaz mindig én voltam az, aki ott hagyta a munkahelyét, mert egyáltalán nem voltam megelégedve a fizetéssel, majd a körülményekkel, vállaltam azt, hogy egy ideig munkanélküli leszek. És úgy, ahogy Péter írta.... azzal telt a napom, hogy munkahelyet kerestem. Biztos voltam abban, hogy ameddig vannak munkahelyek, addig én fogok is találni. Így is történt! És ami a lényeg: Az előző munkahelynél mindig jobb jött! Első esetben a fizetésem duplázódott meg, a második esetben szintén emelkedett a fizetésem, és már be is lettem jelentve. Harmadik esetben szintén jelentős pénzbeni plusz, és teljesen hivatalos bejelentés. Ennél a cégnél dolgozom azóta is, immár nyolcadik éve. Ami még fontos, mindezt 50 éves korom felett értem el, másfél hónap múlva megyek nyugdíjba.
Ezzel tulajdonképpen azt akartam elmondani, hogy bátran kell váltani, telve önbizalommal keresni a munkát.
Üdv. mindenkinek!
Feri

Jakab Gábor képe

Igazi sikertörténet, gratulálok hozzá!

Monika képe

Kedves Péter, és mindannyian!

Legnagyobb hibám eddigi életem során, hogy bizalmat szavazok az embereknek, még mielőtt megismerném őket...és utána szép sorjában csalódok is, sokban...Ja és elég rossz tapasztalataim vannak a nőkkel való együtt-dolgozással kapcsolatban. Legszívesebben csak férfi közösségben dolgoznék, de persze ezt nem teheti meg az ember, pláne nem az én szakmámban. Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy kísért a szerencse...csak az a baj, hogy sehogy sem talál rám, hiszen éppen szilveszteri ajándékként fogom elveszíteni jelenlegi munkahelyemet (leépítés címén, nah de ezt inkább hagyjuk). Szóltak még szeptemberben, azóta elküldtem a jelentkezésemet vagy 100 helyre, és behívtak vagy tízre. És nem kaptam meg az állást. Mert vidéki vagyok, főképpen azért. Ahová felvettek volna, főleg ügynoki munka lenne, olyan, mint a kutya vacsorája. De nekem 2 gyermeket kell eltartanom egyedülállóként, és hiteleim vannak. Ha egyedül lennék, könnyebb lenne, mert be tudnék vállalni mobilabb vagy rizikósabb melókat. Ja, meg az éhbér is több mint a semmi, valóban, de egyre inkább azt tapasztalom, hogy a jelenlegi munkáltatók szeretnék inkább 0 forintért a maxot kihozni az embereikből. Sajnos jelenlegi munkahelyemen is keserű szájízzel veszem fel a nem túl kicsi de nem is valami nagy fizetésemet (megélni kevés, éhen halni sok, ahogy mondani szokás). Ötletem lenne több is, de pénzem nincs befektetni. Így rákényszerülök, hogy elviseljem a főnökök, kollégák hangulat-ingadozásait, ami nem lenne baj, mert eléggé könnyen elfogadom az embertársaimat olyannak, amilyenek. DE! Ki nem állom a kétszínű, mások kárára törtető, nyálas embereket. És sajnos, azt hiszem, a mai világban főleg az ilyenek érvényesülnek.
Hu...elsőre ennyi tört elő belőlem :D

P. Mariann képe

Tisztelt Péter,

Közel egy éve követem az eseményeket. Márciusban, részben a TE segítségeddel egy hét alatt sikerült új állást találnom. Azóta folyamatosan keresem a lehetőségeket, jobb munkahelyet.
Tapasztalataim szerint nagyon sok múlik azon, hogy mennyire tudom eladni azt, hogy ÉN tőkét termelek a Cégnek. Jól látom?
Szeretném, ha megírnád a tapasztalataidat az állásinterjúkon alkalmazott személyiség tesztekről, második fordulós beszélgetés buktatóikról.

Válaszodat előre is megköszönve,
P. Mariann

Halász Károly képe

A fenti a végleges 11:32

Halász Károly képe

Sokszor hallom mint kifogás azt, hogy:
Ennyi pénzért nem dolgozok. Ecetera, ecetera … .

Erre szoktam mondani: Drága barátom először bizonyíts, majd azután kérhetsz! Ilyenkor elmondok egy példát így szól.

A legegyszerűbb jó ebédért is előbb meg kell dolgozni.
Először kimégy a kertedbe összegyűjtöd a lecsónak valót majd elkészíted.
Ha jól dolgoztál jutalmul ott a fizetség, elfogyaszthatod a munkád gyümölcsét. Ha másoknak is ízlik akkor biztosan megfogod kapni az elismerést.

Hogy is van?

Először: A munkád alapján becsüljenek ha így van akkor mindegy ki a főnök. Olyan emberre mindig szükség van aki éri a dolgát még ha néha nagy is az orcája.

Másik: Ha valamit elcseszel ha akkora, hogy nem lehet szó nélkül hagyni a legjobb ha a főnököd tőled tudja.
Kellemetlen de mint minden csoda így ez a szégyen is legfeljebb 3 napig tart. Ráadásul csak olyan ember meri elvállalni a hibáit aki képes azokat helyre hozni vagy legközelebb elkerülni.

Higgyétek el ezt bármilyen is a főnök tudja.
.
Ha tömeges leépítés van akkor is egészen biztos egy dologgal kell foglalkozni.

A munka legyen elvégezve!

Akkor is lehet hibázni kicsit is nagyot is, viszont az elvégzett munka az igazi érték tehát majd szólnak ha nincs szükségük a munkádra. (Általában Tudják kinek kell szólni.)

Én ezt hívom viszonylagos létbiztonságnak, egy kegyetlen elembertelenedett vadkapitalista világban. Mindegy, hogy melós vagy munkaadói szemmel próbálom nézni a végeredmény ugyan az.
Egy biztos a vállalkozók a kulcsembereiket az ínséges időkben is igyekeznek megtartani. Szerintem mindenki talál példát erre a környezetében.

Tedd le az asztalra azt amit elvárnak tőled (vagy picikét többet újíts dolgokon,) és meglásd becsülni fognak érte.

Ha már az állásod nem kell félteni, úgy hiszem képessé tesz más fontos problémák megoldására is.

Minden ettől függ: Milyen a hozzáállásod ?!?

Azt hiszem közismert mondás, egy kellemetlen helyzet kapcsán.

Nem azt nézem, hogy mit mondott hanem azt, hogy ki mondja.

Mindenkinek lehet rossz napja viszont nem mindegy, hogy milyen a hozzáállása. Megbízható elvégzi a munkáját jóindulatú, segítőkész, vagy a másikat inkább nem említem.

: o)>

Halász Károly képe

Valami gubi van

A szerkesztés is új hozzászólás?
Ha véletlen akkor meg kérlek töröld a felesleges bejegyzéseket.

Tisztelettel Károly

Gyöngyi képe

Én is azt hittem, hogy ha a cég érdekeit szem előtt tartva dolgozom, értékelni fognak... tévedtem...

Patesz képe

Kedves Péter!

Végig olvastam tanácsaidat és a bejegyzéseket is.
Sok érdekes és logikus dolgot olvastam mindkettőben!
Na, pont itt a probléma, hogy "értelmes és logikus" nekünk átlag normálisan gondolkodó halandó embereknek.
50 feletti diplomás vagyok, gyakorlatilag 1 cégnél különböző pozíciókban töltöttem munkás-éveimet, ahogy TE írtad a cég érdekében, hasznára. Ha kellett május 1-én, ha kellett este 10 órakor stb. Úgy gondoltam én is, hogy ha a munkámat tisztességesen, maradéktalanul ellátom, akkor a helyem biztos!
Na, el kell mondanom, hogy nem így van!!!
Tanácsaim: - ne kritizáld se felettesed, se azonos szinten levő kollégád szakmai munkáját, mert amíg Te a cég gyarapításán dolgozol, addig Ő keresi, kutatja azon lehetőségeket, hogyan csináljon ki!
- ne gondold, ha Te becsületesen dolgozol 9-10 órákat naponta, aminek eredménye is van, hogy a helyed biztos, mert a hajlékony gerincüek táborába tartozók addig az eltávolításodról szövetkeznek.
- Lehet, hogy a mai világban kifizetődőbb a s..nyalás, mint a becsületes munka.
Bocs, ha valakit a gerincesek táborából sértve talál a véleményem.

Rezeli Mária képe

Kedves Patesz!
Tegnap, azaz október 05-én olvastam az origon, hogy a leggazdagabb pilóta magyar származású. Ő is szinte a semmiből építette fel cégét, majd nyugdíjas korában eladta, de továbbra is a cégnél dolgozott. A nagy pénzügyi /lufis/ válság idején felajánlotta, hogy visszavásárolja, de a jelenlegi vezetés inkább elbocsátotta.
Amikor megkérdezték tőle, hogy mit érzett, amikor távoznia
kellett, ő a következőket válaszolta:
Naaagyon lehangoltan és nagyon szomorúan sétálgatott úgy 3 óra hosszát. De 3 óra múlva már nagy körvonalakban tudta, hogy mit is fog tenni a továbbiakban.
Tehát: megrázta magát, és továbblépett!
Természetesen nem teljesen egyedül, hanem felkereste azon ismersőseit és barátait, akikben megbízott.
Igaz, neki ott és sok pénzzel igazán könnyű.
De a szemléletét és a megoldási módozatait mi is - magamat is beleértve - eltanulhatnánk végre!
Üdvözlettel: Mria

Anonymous képe

Kedves Patesz,

Ha jól értem elmúltál 50 éves, és egész életedben egy cégnél dolgoztál.
Most gondolom elbocsátottak, és sérelmezed, hogy nem tartottak meg. Azonban nem igaz, hogy nincs biztos helyed, annak ellenére, hogy tisztességesen végzed a munkádat.
Te megbízható, jó munkaerő voltál, és 20-30 évig egy cégnek dolgoztál. Ezt nem mondanám egy "nem jól megtartott" állásnak.
Nagyon ritka, hogy az ember ilyen jól megtudja tartani helyét, az meg nem ritka, hogy 50 év felett elküldik az embert.
Én csak gratulálni tudok neked, és azt tanácsolni, hogy ne keseregj, mindig annak kell örülni, amink van.

Üdvözlettel:

Anonymous

Tamás képe

Non - Ex Formula? Már tetszik a pali...
Na a vasárnapi szemináriumon majd lecsekkolom.