Marat tanácsai, amik megváltoztatják az életed

Van egy barátom. Marat-nak hívják. Mivel olyan a munkája néha adományokat szokott gyűjteni.

Marat mindig jókedvű. Eltöltesz vele egy kis időt és vidám leszel. Úgy érezed meg tudnád váltani a világot. Pár nappal ezelőtt felhívott Dél-Amerikából: „Hey Peter, how are you? I need a hero!” - és kért karitatív célra egy „kisebb” összeget.

Le kellett ülnöm egy pillanatra. Tudom, hogy nagyon jóra fordítja, de azért kellett hozzá egy nagy levegő.

„Nos, Marat az a helyzet, hogy pont a legrosszabbkor. Rövidesen itt az 1ev.hu évfordulója. Több elképesztő meglepetéssel is készülök a tagoknak, és hát finoman szólva is eléggé kiköltekeztem emiatt”.

Nem mondom el az egész beszélgetést. De azt tudnod kell, hogy Marat eléggé meggyőző tud lenni. Valahogy ha beszélsz vele lelkessé válsz. Őszintén szólva én is eléggé lelkessé váltam, készen arra, hogy teljesítsem a kérését.

Marat ezeket soha nem ingyen kéri. Kaptam tőle 3 tippet. Mint az arab mesében amikor a szegénylegény az értékeit 3 bölcs mondásra cseréli le.

Amikor Marat kimondta az összeget és elsápadtam csak egy rövid mondatot mondott: „Péter, ez könnyű, ez neked semmi.”

Marat 1. tippje:

Ne aggódj, csak könnyedén.

Egyszerűnek hangzik, igaz? Pedig nem az. Gondolj bele. Éppen egy nagy baj ért. Fogalmad sincs, hogy mit csinálj. A hullámok összecsaptak a fejed felett. És azt mondod: „Hogy lehetne ezt könnyedén venni?” Ettől tűnik nehéznek.

Az igazi ereje pont ebben rejlik ennek a mondatnak. Egyszerűen bármekkora a gáz, bármekkora zűr várható, csinálj úgy mintha valami jelentéktelen történt volna. Pl: „Hupsz, leesett egy tojás” - vagy még ennél is kisebb dolog. Csak vedd könnyen és ne aggódj miatta.

Az emberek csodálni fognak érte. Azt hiszik majd valami különös erővel bírsz, hogy nem rémülsz azonnal halálra. Hogy nem reszketsz a félelemtől. Hogy nem zöldülsz bele az aggodalomba. Úgy érzik rád aztán lehet számítani.

Tudod, ha ezt kipróbálod egyszerre valahogy megdöbbentően sínre fognak kerülni a dolgaid.

Marat 2. tippje:

Ahogy a heted kezdődik olyan lesz a többi része is.

Értelmetlen babonának tűnik igaz? Pedig nem az. Ez általánosabban úgy hangzana, hogy ahogy hozzákezdesz a dolgokhoz úgy fog folytatódni.

Tudom, hogy utálatos dolog néha felkelni reggel. Néha olyasmit kell csinálnunk, amikhez nincs kedvünk. De tudod mit? Mióta ez a fejemben van valahogy sokkal boldogabb vagyok.

Mit lenne ha te is kipróbálnád, hogy holnap úgy kezded a napot bármit is kelljen csinálnod, mintha életed nagy kalandja lenne?

Írd meg nekem a hozzászólásokhoz, hogy mit tapasztaltál. :)

Marat 3. tippje:

Képes vagy rá!

Ez az életmentő mondat. Amikor életemben először ismerte el valaki, hogy jó vagyok valamiben megváltozott az életem. Egy régi főnököm volt és örökké hálás vagyok neki ezért. Ezután akartam új dolgokat csinálni. Jó dolgokat csinálni. Mertem belevágni dolgokba. Egyetlen mondat miatt.

Marat emlékeztetett arra, hogy mennyire fontos, hogy emlékezz arra, hogy képes vagy. Sok mindenre vagy képes és bízz magadban. Nem számít hány hibát követtél el és mennyit fogsz még. De higgy magadban. Ígérd meg. Én is hiszek benned. Ha nem így lenne, nem tölteném azzal az időm, hogy leírjam neked ezt.

Döntsd el mit akarsz és tudd, hogy képes vagy rá. Nem számít, hogy a múltban mi volt, sikerült-e vagy nem. Csak ezt az egyet tudd: Képes vagy rá.

Egyszerű tippek

Tudom, hogy semmi trükk nincs ezekben. Talán túl egyszerűnek és egyértelműnek tűnnek. Ebben rejlik a varázsuk. De nézz mélyen a lelkedbe: tényleg tudod ezeket? Tényleg használod ezeket? Úgy érzed, hogy bármire képes vagy? Megmondod másoknak, hogy képesek arra, amit szeretnének?

Nem aggódsz a nehéz helyzetekben sem? Könnyedén és lelkesen kezdesz abba amit csinálsz?

Ha nem, van még min dolgoznunk. Ezért vagyunk itt. De megérni. Csak tanuljuk meg, és használjuk ezt a pár egyszerű szabályt.

Mit szólsz hozzá?

Láthatóság: 

Hozzászólások

Mdavid523 képe

Mind a három tanács nagyon hasznos, de én leginkább a másodikhoz szeretnék hozzáfűzni egy-két gondolatot. S leginkább azért, mert amióta a jelenlegi munkahelyemen dolgozom (vendéglátóiparban egy casinoban), azóta tudok erre konkrét példát mondani.

Amióta elkezdtem ott dolgozni, a régebb óta (kb. 5 vagy annál több éve) ott dolgozó emberek többségén már első arckifejezésekből megfigyeltem, hogy a többségük kedvetlenül tölti ott el az ideje jelentős részét (ez alól talán akkor akad kivétel, hogyha komolyabb pénzek forognak kockán, s borravalóért próbál melózni valaki), s sajnos ez még akarva-akaratlanul néha azokra is ráragad, akik megpróbálnák valamennyire élvezni a munkát. Ezért is megyek úgy be oda dolgozni, hogy minél jobban megpróbálom ezeknek az embereknek a hozzáállását figyelmen kívül hagyni, s csak a saját feladatomra koncentrálni.

Moni képe

Teljesen egyetértek a barátod tippeivel, és gyakorlom is őket. Azóta gyökeresen megváltozott az életem. Korábban én is aggódós voltam (mondjuk 4 gyermekes anyaként ez érthető is), de mikor 40 éves lettem, gondoltam egyet, külföldre költöztem, részben új szakmát tanultam és kezdtem gyakorolni, és magánvállalkozó lettem. Számtalan "kedves" ismerős segített aggódni, hogy mi lesz ha így, mi lesz ha úgy. Mások a "hatalmas" lelkierőmet csodálták. Egyedül ennyi gyerekkel külföldön?! Hogy bírod?! Én meg csak nevetek. Nem mindig könnyű az biztos, de ha tényleg pozitív a hozzáállásunk, mint ahogy írod, mindent sokkal könnyebb elviselni. Én még három tippet tanultam itt, amelyek jól kiegészíthetik Marat tanácsait.
1. Everything is a phase. Vagyis a könnyű és nehéz időszakok is elmúlnak. A jót rossz, a rosszat megint jó követi. Akkor meg minek aggódni?
2. There is always a way. Vagyis mindenre van megoldás. Ha igazán hiszünk benne, és teszünk is érte, mindent meg lehet valósítani.
3. Be humble and listen to sound advice. Vagyis soha ne legyél elszállva magadtól, akár milyen sikeres leszel, mindig tudsz újat tanulni, és bárkitől származhat hasznos információ. Nem véletlen, hogy a világ legnagyobb tudósai és hősei szerény, kedves emberek.
A 3. tipp fényében szeretném itt is kifejezni, hogy nagyon nagyra értékelem a tanácsaidat, Péter. Már megköszöntem párszor, de nem lehet elégszer. Nagyon sokat tanulok a hírlevelekből és a videókból. Köszönöm :-)

Tibi képe

Alkalmazom a fentieket és számunkra működnek. Igaz, némi időbe telt, de a kitartó tanulás és kemény munka által sikerült végre hazaköltöznünk Magyarországra a hazánkba és külföldi életszínvonalon élni :)

Köszi Péter, nagyon jó cikk!

Gál József képe

Kedves Péter
Mindig nagy figyelemmel olvasom az általad leközölt okfejtéseket, amit a barátod három pontban összefoglalt úgy gondolom teljesen helytálló.
Én sem vagyok kivétel, sőt, azon társaim közül akik komoly anyagi gondokat a nyakukba szakadva élnek nap mint nap, és mégsem savanyú uborka arcal közlekednek embertársaink között.
Míg az agyam csak a megoldásra koncentrál, azért jó baráttal találkozni, kedélyesen elbeszélgetni, és az én belső vívódásom nem tovább adni, nem rontani vele mások kedvét.
Marat második javaslata szintén valós.
De a harmadik része, hogy képes vagy valamire ahhoz egy két gondolat az én életemből.
Nyugdíjasként, nem elfogadva ezt az életformát úgy ahogy az most van, évek óta követlek az 1év .hun de valamiért én nem jutottam annyira előre az anyagi függetlenség terén a számítógépnél mint sokan, de semmit nem feladva, társulva olyan barátommal akiben töretlenül bízok, olyan kézzelfogható munkát terveltünk ki amiben nagyobb az Önbizalmunk, amivel még munkahelyeket is teremtünk és bízva abban hogy nem kell nyugdíjasan éhen halnunk.
A terv már konkrét, van mögöttünk elfogadott támogató, és a szükséges anyagi fedezet előteremtése a mindennapi teendőnk, erről csak annyit hogy nem itthoni pénzből lesz a finanszírozás. Ennyit az Önbizalomról, vagy arról hogy képes vagy rá!!!!

Szertelen képe

Téged Marat lelkesít, Te pedig engem. :)
Köszönöm!

Anonymous képe

Marat tanácsaihoz hasonlókkal több helyen találkoztam. Pl Brian Tracy Főnix szemináriumában. Marat-hoz hasonlóan Ő is alapigazságokat fogalmaz meg ami nagyjából összefoglalva: szeresd Önmagad és embertársaid, légy laza, legyenek céljaid és higgy magadban. Ezek a tanácsok elsősorban arra jók, hogy az ember felemelje a fejét és körülnézzen maga körül, hogy észrevegye a jó dolgokat. Azaz pozitív gondolkodás üzemmódra váltsa át az agyát. Ebben az anyagban szerepelt egy egyszerű mondat, amit mantra szerűen érdemes gyakorolni. Este lefekvés előtt a tükör előtt azt kell mondani, hogy: Tudom, hogy holnap valami csodálatos dolog fog történni velem!
Másnap reggel felébredés után: Tudom, hogy ma valami csodálatos dolog történik velem!
Én kipróbáltam és meglepő dolgokat vettem észre magam körül. A pozitív elvárásoknak köszönhetően észrevettem azokat a jó dolgokat, amik fölött előtte elsiklottam és jókedvűbben több energiával telt a napom. Nehezebben idegesítettem fel magam másokon és ha valakinek mégis sikerült, pár másodperc alatt elszállt a haragom.

Piroska képe

Nekem épp jókor jött ez az írás.
Köszönöm Péter.

Müller Péter képe

Szívesen :)

Anonymous képe

Péter A legjobbat küldted,bár én jó néhány nappal késve olvastam,de a legjobbkor jött. KÖSZÖNÖM!
Ágnes

She képe

És ez a rész tényleg fontos, nem bírom ki, hogy meg ne ismételjem:
"De nézz mélyen a lelkedbe: tényleg tudod ezeket? Tényleg használod ezeket? Úgy érzed, hogy bármire képes? Megmondod másoknak, hogy képesek arra amit szeretnének? "

mert tényleg tök egyszerű dolgoknak tűnnek, de szerintem nagyon nagyot lendíthetnek valakin, ha tényleg ezek szerint kezd élni. És a hatásuk rögtön érezhető.

Úgyhogy köszönjük!

She

Gercsó Anna képe

Ez az! Mindenkinek szüksége van bátorításra, mert akkor lehet előre haladni.
Kell az embereket emlékeztetni arra, hogy bármit meg tud csinálni, ha egy kicsit is lelkes,kap elismerést, és ezáltal magabiztosabbá válik.. Ezt csak akkor tudjuk, ha kívülről valaki (mentor) segít. Mennyivel jobb lenne, ha egymást biztatva segítenénk.