Pár nappal ezelőtt délután, történt. A buszon utaztam a barátnőmmel, amikor felszállt egy fickó. „Szia Zsuzsika!”
Mióta egy isten háta mögötti faluba költöztem, (ami mellesleg paradicsomi környezetet és nyugalmat ad) azóta nagyon megszerettem a távolsági buszokat. Egyszer majd mesélek erről, de vissza a sztorihoz.
A fickó nem éppen volt ápolt, finoman szólva. Olyan 35-38 éves lehetett. A ruhái foltosak, körmei piszkosak, és a lehelete átható piaszagot árasztott. Nem volt részeg, de az a fajta, aki minden nap bedob egy felest a jó közérzete érdekében.
Vele volt a feleség és két gyereke is akik – a piaszagtól eltekintve – nagyjából hasonló kaliberűek lehettek.
A szokásos kérdés
Köszöntem én is, bemutatkoztam és a dolog így folytatódott:
„Hallottam, hogy ideköltöztetek. Nem volt jobb Budapesten? Van itt munka?”
Ilyenkor rutinosan (fél év alatt kb. százszor válaszoltam erre a kérdésre), elmondjuk egyszerűsítve, hogy nem köt helyhez a munkánk és élvezzük, hogy ilyen gyönyörű helyen és nyugodtan élhetünk.
Persze ilyenkor várják a visszakérdezést, hogy beinduljon a beszélgetés. De megtanultam már, hogy csak óvatosan. Nem azt kérdezzük, hogy „Mi a munkád?”, hanem ezt:
„És Csabi neked van most munkád?”
Az üvegezés
„Hát most nem üvegezek, hazajöttem.” - de folytatta is rögtön - „De azért jobb Budapesten nem? Ott azért vannak lehetőségek.”
„Mi nem igazán érezzük a különbséget. Te miből gondolod, hogy ott jobbak a lehetőségek?”
„Hát például ha üvegezek, abból Budapesten megvan a havi 200-250 abból olyan 70 a lakás meg a kaja, de így is jó pénz az nem?” - itt elég közel hajolt. Én meg igyekeztem nem levegőt venni, ameddig kicsit távolabb nem hajol.
Közben azon gondolkoztam, hogy mit takar pontosan az üvegezés. Mert hát ugye, az üvegezés sok mindent jelenthet. Attól az értelmétől, amit vetkőzős házibulikon használnak eltekinthetünk. Így vagy ablaküveg javítás, szélvédő javítás, vagy üveglap kereskedelem, vagy valamelyik üveges cégnél való munkát jelentheti.
„Mit takar pontosan az üvegezés?”
A magyarázat
„Az üvegek visszaváltása. Összeszeded a kukából és visszaváltod.” - nem nagyon szóltam csak figyeltem - „Olyan napi tíz megvan belőle. Csak hát akkor egész hónapban nincs ott a család.” - még mindig csak néztem és csak annyit mondtam hogy „Hm.” Kezdett érdekes lenni.
„Mondjuk te lehet hogy nem csinálnád, hogy fejjel lógsz ki a kukából, mert ott téged ismernek...”
Nem javítottam ki, hogy Budapest azért ehhez egy kicsit nagy város, de ő közben folytatta:
„...de engem ott nem ismer senki akkor meg kit érdekel?”
„De itt szállunk le, sziasztok” - közben csatlakozott hozzá a család többi része - „Gyertek le hozzánk majd valamikor tudod itt lakunk...”
Itt még pár mondat az utolsó pillanatokban, hogy mikor lesz már gyerekünk és hasonlók.
Kétségtelen, hogy nem egy álom munka amiről mesélt.
De te nem tartod meglepőnek, hogy soha sem gondolkoztunk rajta, hogy ebből meg lehet élni?
Ezért hiszem azt, hogy érdemes beszélgetni az emberekkel. Az üzleti lehetőségek, és a pénz valahogy ott hever az utcán. Ebben az esetben szó szerint.
De vajon mennyi lehetőség mellett sétálunk el úgy, hogy észre sem vesszük?
Gondolkoztál már ezen? Írd meg nekem a hozzászólásokhoz a véleményed.
Hozzászólások
Ez finoman szólva is
Ez finoman szólva is kamuszagú! Ha ekkora üzlet lenne, már valaki beletenyerelt volna "bérmunkásokkal".
Oké, nézzük meg.
Oké, nézzük meg.
Előítéletből azt mondani valamire hogy kamu, az üzlet legnagyobb ellensége.
Mutasd meg számokkal, hogy nem igaz a sztori és a fickó hazudott nekünk.
Szerintem neked kéne
Szerintem neked kéne alátámasztani a sztorit mivel a Te állításod! Mindenkinek elhiszel mindent! Ha azt mondják, hogy a kút mélyén a gazdagság vár rád, akkor beleugrasz a kútba?
Bocsánat a kifejezésért, de kicsit naív vagy! Az állítások, akkor hihetőek, ha azokat alátámasztják, ugye?
Miért lenne szükséges hogy
Miért lenne szükséges hogy alátámasszam?
Az állítás ez volt:
Ha ekkora üzlet lenne, már valaki beletenyerelt volna "bérmunkásokkal".
Lehet, hogy igazad van, de lehet, hogy nincs. Azonban az igazi kérdés ez:
Ki számára igazán hasznos hogy tudja, hogy igazat mondott-e az illető vagy sem. És miért?
Arról van szó, hogy napi 10,
Arról van szó, hogy napi 10, akkor ehhez 400 db / nap üveg kell. 16-os müa rekeszben ez 35 rekesz. A szállításhoz kell egy kis teherautó. Ez gondolom nincs. Akkor egyszerre kb. 50 db-ot zsákokba összeszed , és elmegy beváltani. Ezt megismétli egy nap nyolcszor ? Ha... egy óra alatt talál 50 db-ot akkor elballag bevált , ez egy másik óra. Végül 8x2 óra az 16 óra / nap. Jó esetben, mert már az alkeszok is kannás bort isznak, meg ped palackost. Több minőségi bornál már a palack nem betétes, benne van az árban.
Ünnepek után talán pár napig lehetséges, de .......
Szóval sántikál a dolog .
Köszi a választ. Én így
Köszi a választ. Én így csinálnám. Mondjátok, ha valahol elszámítottam magam:
Elsőnek megnézném, hogy hol vannak szelektív hulladék gyűjtők egy jó közért közelben, hogy ne kelljen sokat menni. A szelektív gyűjtőben előre ki vannak válogatva az üvegek tehát gyorsabban tudok dolgozni. A lakótelepek közelében valószínűleg gyorsan is telnek.
Utána szereznék egy kézikocsit. Ezzel könnyedén el tudok húzni a közértig 200 kg üveget is. Vagyis nem kell túl sokszor fordulnom.
Így hatékonyabb lehet?
Igen, kb. így lehetséges...
Egyébként a hangsúly azon van, hogy melyik városban ès milyen környéken csinálja az ember. Szórakozóhelyek, szelektív hulladékgyűjtők igenis praktikusak.
Node a lényeg nem az, hogy ez működik-e vagy sem.
A lényeg, hogy járjunk nyitott szemmel és vegyük észre a lehetőségeket.
Ne mástól várjuk, hogy megmondja miben van lehetőség, azt magunknak kell megtalálnunk.
Így van
Így van :)
hozzászólás
Én jelenleg még a TESCO-ban dolgozom. Április közepétől minden borosüveg ára 10 Ft-ra csökkent. Emellett az üvegvisszaváltó gép a vonalkód alapján veszi vissza az üvegeket, de csak azokat, melyeket a TESCO is forgalmaz. Volt néhány csöves, akik átkodolták az üvegeket. Egy-egy borosüvegre egy többe kerülő szőrpösüveg kódját ragasztották. Emellett olyan üvegeket is visszahoztak, amelyeknek nem volt értéke, mivel már nincs forgalomban (vagy nem betétesek). Kihasználták, hogy az üvegvisszaváltó gép nem lett időben átállítva.A fenti ügyeskedő emberünket különben a rendőrség vitte el, miután lebukott.Különben a külföldről származó üvegeket is visszaveszi a gép.Az aludobozoknak két Forint darabja, de csak akkor, ha a mágnes nem fogja( van amelyiknek nagyobb a vastartalma a megengedettnél).
Érdekes hogy mennyire
Érdekes hogy mennyire borúlátóak az emberek ha elméletben maguknak kell gondoskodni a mindennapi betevő falatról és nem egy munkahely alkalmazásában kapják a havi apanázst.
El sem tudják képzelni hogy guberálásból jól meglehet éni.
egyik ismerősöm annak idején a havazás utáni napoknak örült a legjobban. Ugyan is messziről látszottak az útmentén kidobált üvegek. Vidéken is ellehet tengődni belőle nemhogy Pesten.
Mondjuk a kérdés az volt ki tud hasonló dolgokat? Hát majd gondolkodom.
Ha 25,- Ft-os árral/üveg
Ha 25,- Ft-os árral/üveg számolunk, akkor naponta 400 üveget kéne visszaváltani :)
És mit gondolsz? Megoldható a
És mit gondolsz? Megoldható a 400 üveg?
Amúgy ennyiért veszik vissza az üvegeteket? Utoljára az általános iskolában vittem vissza :)
Már 30 évvel ezelőtt is üvegeztem
Sajnos tapasztalatból mondom, hogy van az a lent, amikor átszakad a gát és az ember nemhogy üvegezni, de flakonozni kezd...
Majd csinálok erről egy bővebb leírást: "Hogyan duplázd meg a pénzedet?" címmel, de gondolj bele, amit én csinálok!
Műanyag flakon á 1 Ft/db. Három flakononként kinyomom a visszaváltó gépet. Mondjuk 10 db 3ft-os blokkal odaállítok az információhoz és kérem az összeget. Blokkonként 5 Ft-ot. 30 Ft helyett kaptam ötvenet. Megvan a három zsömlére való. Mióta bejöttek a 9-es végű árak amúgy is hármat veszünk, mert ugye 3x9=27 és akkor ismét nyertünk két forintot, mert csak lefele kerekíttetünk...
Tényleg van még, csak a héten nem tudom eljutok-e odáig, hogy folytassam, de indítónak jó.
Heló. Nem lényeg, hogy igaz,
Heló.
Nem lényeg, hogy igaz, vagy nem igaz. Vagy igaz, akkor azért, vagy nem igaz, akkor meg "tanmese".
Fókuszáljunk a lényegre.
A lehetőségek ott vannak az orrunk előtt, csak éppen elmegyünk mellette.
Miért? pont azért, mert arra gondolunk, hogy igaz, vagy nem igaz.... vagy ki miért...
Az, hogy pont ez a történet igaz-e, akkor volna érdekes, ha valaki komolyan foglalkozik az üvegygyűjtés gondolatával, és fel szeretné mérni a lehetőségeket.
Viszont bármilyen dologba fogunk, az, hogy másnak sikerült, nem garantálja, hogy nekünk is fog, és fordítva, az, hogy másnak nem sikerült, nekünk még sikerülhet.
Márpedig ez lehetséges!
Őszintén meglepedt, hogy ezt eddig Péter nem tudta.
Az üvegezés márpedig régóta megélhetési formája sok hajléktalannak, vagy lecsúszott munkanélkülinek.
Személy szerint ismerek olyan embert aki máig ebből él.
Azonban nem árt tudni pár dolgot.
Nem napi 8 órás munka, hanem folyamatos utàna járás, keresés kell hozzá.
Nem mellesleg valóban nem túl higénikus.
Az a tény, hogy havi 200-at lehet vele keresni, igenis valós.
Azonban ne hagyjuk figyelmen kívűl, hogy ez nem egy összegben folyik be, napi szinten, és általában az átlag napi 10-est még aznap elisszák a gyűjtögető hajléktalanok.
Hogy miért nem nyúlt még bele valaki bérmunkásokkal?
Mert ki az aki negyed annyiér kukázna másnak, ha 4x annyiért magának teheti.
És független attól, hogy ez a példa mennyire működőképes vagy sem, Péter mondanivalója igenis életszerű és van benn igazság.
Nap mint nap találkozhatunk hasonló lehetőségekkel, és elsètàlunk mellettük, mert ahogy az üvegezést is alábecsüljük, vagy nem látjuk meg benne a lehetőséget.
üveg
Kedves Péter!
Szerintem lényegtelen, hogy igaz-e vagy sem, ő dolga. Ha őket nem zavarja a tevékenység akkor minden rendben. Ellenben valamiből csak megélnek, és ez a lényeg.
..és persze az Tamáskodik,
..és persze az Tamáskodik, aki nem vállalja fel még a nevét sem..:-/ Nekem tetszett a történet, aminek a mondanivalója nem az volt, hogy az "üvegheggyel" mecsoda gazdagságra lehet szert tenni, hanem az, hogy nem is gondoljuk/hisszük, hogy mi mindenből lehet pénzt csinálni.. Ennyi.
Egy kicsit kamuzott, szerintem, 200 – 250 E Ft. Sok, de ......
Egy kicsit kamuzott, szerintem, 200 – 250 E Ft. Sok, de el lehet éldegélni belőle.
Nekem van egy ismerősöm Matyi bácsi ő hozzá jártam kannás borért, az alkoholista szomszédomnak. Sokkal okosabban csinálja. Van egy robogója, egy régi Java. Ezzel jár el, minden nap reggel 6 tol, és egész nap járja a várost. Összeszedi, az összes üveget, sörös dobozt. Egyszer megkérdeztem tőle, Matyibá megéri, egész nap motorozgatni, egy pár darab dobozért, üvegért. Erre ezt válaszolta.
- Hát fiam tudod nem, de nyugdíj-kiegészítésnek jó, fedezi a rezsim egy részét.
De egész nap motorozni?
- Ráérek, nyugdíjas vagyok, mit csináljak, unatkozzak, a tv is dög unalom.
Egy másik igaz sztori.
Kb. 10 éve, volt egy élettársam, akinek az apukája 3 házat vett, és eladta, elitta őket, és nem másból, mint guberálásból.
Persze hozzá teszem nagyon okos emberről, beszélek. Nagyon értett a régiségekhez.
Megkérdeztem, hogy miből van mindig ennyi pénze?
- sokat dolgozom.
- Hajnali 2 kór kelek, elmegyek, bejárom a környéket, és guberálok.
- Szerencsémre az emberek buták.
Hogy érti, ezt kérdeztem?
- Kidobnak a szemétbe, egy csomó értékes régiséget. Én kiszedem, a kukából, és szombat, vasárnap elviszem a piacra, aztán eladom. Kényelmesen megélek belőle, és eltartom az egész családom.
- Hát ezt nem hiszem el mondtam.
- Semmi baj, gyere, velem meg mutatom.
El is mentem. És a saját szememmel győződtem meg igazáról. Tényleg guberált. Ha nem a saját szememmel látom, el sem hittem volna. Még a rendőrök is megállítottak minket, de mivel ismerték, elengedték.
Jó üzlet, mert minden amit kiszed a kukából, az ingyen van, és bármennyiért eladja, az tiszta haszon.
Csak hát ugye ott van a szégyenkezés. Ö mondjuk, még büszke is volt magára. Szerintem volt miért.
Még milyen lehetőségek vannak?
Sziasztok!
Ez csak ennek az egy üvegezésnek a boncolgatása, de az volt a kérdés, hogy
"De vajon mennyi lehetőség mellett sétálunk el úgy, hogy észre sem vesszük?"
Mennyi mellett?
Az üvegezéshez
Olvasom a hozzászólásokat, és meglepő, hogy mennyire elmegyünk a lényeg mellett, és belesüppedünk a részletekbe. Pont nem látjuk az erdőt a fáktól.Ezért jól elvitatkozgattok azon: lehetséges-e 200-250 az üvegezésből.
Pedig a lényeg nem ez.
Akinél "szalad a szekér" az nem foglalkozik filléres apróságokkal, mert hajlamos azt gondolni, ez mindig így marad. Ez az oka szerintem, hogy elmegyünk a pénz mellett, ami mellesleg a lábunk előtt hevert.
Nem gondolom, hogy egyedi esetről van szó, az üvegezés mellett a leleményes magyar sok dolgot megtalál ha szorul a hurok. Mert életben kell maradni.
Beszélhetünk a napjainkban dübörgő fémhulladék kereskedésről, vagy a lomtalanításra szakosodott emberekről.
Pár éve nagyon jól menő vállalkozásunk volt, mindenre jutott, de nem gondoltam, hogy a fent után jöhet a lent. Jött.A cég bukott, mi pedig bizony hatalmas paradigmaváltáson mentünk keresztül.
Az a fémhulladék, amit korábban kidobtunk lomtalanításkor, most lehet egy heti kenyér ára.
Vagy a téli tüzelőt bizony össze lehet szedegetni apránként, ha az ember előre gondol (pont mint a mesebeli hangya)
A gond szerintem ott van, hogy még mindig sok a tücsök, aki csak hegedül, és nem hiszi, hogy a verőfényes nyár után jön a tél.
Azt a képességünket, hogy észrevegyük a lehetőségeket az orrunk előtt, a kényszer és a szükség fejleszti ki leginkább.
válasz.
A gond csak ott kezdődik ha jön az erdész....és birságként a sokszorosát verik rád hogy még az unokád is vezekelhet miatta.
Üveges
Munkámból kifolyólag több Tesco-ban is megfordulok. Ahol a bejárat közelében van az alumíniumdoboz visszavevő automata, ott látom, hogy nem nagyon van ideje a gépnek. Hajléktalannak látszó emberek hesszián zsákokban hozzák be az összekukázott dobozokat. Hogy ezzel mennyit lehet keresni?
Nem tudom, de többször megfigyeltem, hogy elvonási tünetektől remegő kezű emberek próbálják a "nyerő automatából" kivenni az aznapi adagra valót. Ilyenkor két dolog szokott az eszembe jutni. Az egyik, hogy milyen jó, hogy erre még nem szorulok rá! A másik, hogy nem szívesen venném el előlük a napi bevételi forrásukat. Sajnos olyan sokan vannak, hogy nem lehet rajtuk segíteni és a többség nem is hagyná. Ha belegondolok, hogy 25éve ezeknek az embereknek a kötelező foglalkoztatás miatt emberhez méltóbb életük volt, és a gazdaság se volt ekkora bajban. Úgy érzem, hogy valamit nagyon elrontottunk.
üvegezés
Sziasztok!
A Péter arra akart rámutatni, hogy sok lehetőség hever az ember előtt, amit észre sem vesz. Itt nem az üvegezésen van a hangsúly, hanem azon, hogy olyan helyeken, és olyan dolgokban
van lehetőség, amikre nem fordítunk figyelmet, mert értékte-
lennek tartjuk őket.Sok a járatlan út, vagy a még keskeny ösvény, de szerintem ezeket érdemes kutatni.Hajlamosak vagyunk a már bejáratott vállalkozásokban gondolkodni, de ott már erős
konkurenciába, vagy túlkínálatba ütközhetünk.Sokszor hallom ismerőseimtől, hogy kocsmát,élelmiszer vagy zöldségboltot nyitna, mert azok biztos vállalkozási formának bizonyultak.Én
ebben nem hiszek, ez csak megfelelő, helyzetben lehet igaz.Én
például, olyan "dolgokon" dolgozom,amikre a jövőben lesz csak igazán kereslet,(-talán nem is annyira távoli)-és igény.És tényleg érdemes kereső szemmel járni.figyelni, ötletelgetni,
előbb-utóbb valami beugrik.
Találtam egy müködő példát. :)
Ígértem hogy gondolkodom. Azt hiszem egy használható már kipróbált példával, kell hogy előálljak.
Az internetre érdemes építkezni ha megfelelő információt tud valaki nyújtani, azért szívesen fizetnek az emberek. Tudom ma facebook és a Googli világában ez nem is olyan egyszerű.
Nos itt van az orrunk előtt az élő példa.
Péter saját problémáját találta alkalmasnak arra, hogy pénzt csináljon belőle. A téma a földön hevert csak le kellett hajolni érte.
Neki állt sok munkával felépítette a weboldalt és elindította..
Ingyen semmit sem adnak az üveges példa is egész napos elfoglaltságról beszél nem pedig ölbe pottyant pénzről
Tehát ha megvan az ötlet többi hozzá állás és időkérdése.
üvegezés
Én munkába menet mindig látom, egy elhagyatott szakaszon, hogy az energiaitalos és sörös alumíniumdobozok szerte szét hevernek az út szélén. Egyszer szóvá tettem a barátnőmnek hogy nincs e kedve sétálni, és közben összeszedtük volna mert átveszik a méh telepeken, és még jót is teszünk a környezetnek. (Hozzáteszem próbálunk környezet-tudatosan élni) Szóval húztuk halasztottuk, míg egyszer csak látom, hogy (barna honfitársaink) megelőztek. Amit láttam az 3 teljes zsák alumíniumdoboz amit összeszedtek (Kb:2-5000Ft)
Csak ennyit szerettem volna megosztani.
Üdv nektek!
Elképesztő, de mindig is
Elképesztő, de mindig is mondom, hogy sokszor az utca emberétől sokat lehetne tanulni.
Pl. a hajléktalanok tutira tudják, hogy a közelükben hol van az a 3-4 hely, ahol ételt és ruhát osztanak, stb...
Érdekes.Nem lop,nem
Érdekes.Nem lop,nem koldul,mégis egy ilyen egyszerű munkát végezve megél és eltartja a családját.Csodás fickó.Az alkoholt leszámítva.Zseni.Én szerintem már-már ijesztő,hogy egy orvosi fizetést így össze lehet "üvegezni".Én kívánom,hogy legyen minél több hasonló tevékenységű ember,aki függetlenül másoktól el tudja tartani a családját furábbnál furább tevékenységekkel.Na nem feltétlenül ennyire egyszerű,vagy "kicsit megalázó" módon.Dehát nem tudok napi rendre térni a sztorin.Annyira csodás.Nekem.Ez egy hétköznapi vidéki hős a szememben.Ha tényleg ezzel el tudja tartani a családját,sok szerencsét kívánok neki.
Ez jó. Nekem is felsőfokú
Ez jó. Nekem is felsőfokú végzettségem van, de a szemétben van a "pénz" és azokban a dolgokban ami mindenki előtt ott hever a mezőn, réten,utcán stb :D Az iskolai végzettségek folyamatosan szorulnak háttérbe, és nem érdekel hogy egy munkahelyen mennyit keresek. A munkahely nekem azért kell hogy legyen mit mondani a "te hol dolgozol" kérdésre. :D