3 lépés a pénzügyi nehézségek gyógyítására

Nehéz a helyzet. Nem jön a pénz. Gondban van a vállalkozás.

Miért van az, néhány ember ilyenkor valami furát csinál?

Gondolj arra, hogy van egy beteg barátod. Aki fontos neked. Ráadásul ő biztosítja a megélhetésed.

A példa nem áll messze az élettől.

Láttam olyan cégvezetőket, akik magukra hagyták ilyen időben a cégüket. Fontosabb dolguk volt mint fogalkozni vele.

Te mit gondolnál egy olyan emberről, aki nem segít a beteg barátján, hanem magára hagyja, és más „fontosabb” dolgát intézi?

Látam olyan embereket, akik mást hibáztattak. Soha nem tettek egy lépést sem azért, hogy megtudják mi a betegsége a barátjuknak.

Nem a megoldás után kutattak, hanem tévét néztek helyette. Nem fizettek egy fillért sem a gyógyszerre. Csak sopánkodtak hogy milyen borzalmas az élet. Persze órákon keresztül tudták sorolni, ki a hibás ezért.

Voltak olyanok is, akik valami ismeretlen löttyöt töltöttek a betegbe, ami nem hogy javított volna az állapotán de rontott. Mégsem hagyták abba.

Sőt olyanok is voltak, aki előtt ott volt az orvosság és mégsem adták be a betegnek.

De mi az igazi megoldás?

Nézd meg mi volt a múltban

Mi volt akkor amikor még jól mentek a dolgok?

Mi volt akkor?

Ami akkor működött az most is fog. Ne keress furcsa megoldásokat.

Olyan mintha egy beteg emberen próbálnál meg új gyógyszereket kikísérletezni.

Add neki azt. Ami akkor segített. Most is fog.

Tanulj

A benszülöttek praktikái nem működnek. Sem a középkori kuruzslók módszerei.

Ha nem tanulod meg, hogyan kell valójában meggyógyítani egy pénzügyi nehézséget, nem fog sikerülni.

A tanulás - mégha látszólag költséges - rengeteg pénzt takarít meg neked és sok-sok pénzt hoz.

A tapasztalatom az, hogy egy jó könyv vagy okatatóanyag a saját árának 100x és 1000x-es megtérülés körül mozog 5 év alatt.

Szóval ez egy olyan gyógyszer ami nagyon megéri, ha meg akarod meneteni a barátod.

Csináld

Sajnos a gyógyszereket be kell adni. Hiába tiéd az örök élet elixírje is, akkor sem használ semmit ha nem adod be.

A pénzügyeiddel tenned kell valamit.

Tudom, hogy néha fáradt vagy. Néha utálsz dolgokat.

A betegápolás nem egy álommeló.

De ha nem teszed meg, a beteg állapota rosszabbodni fog.

De ne felejtsd el a legfontosabbat. Ha jól csinálod ezeket, a beteg egyszer csak meggyógyul és onnantól kezdve, minden rendben lesz.

Te hogyan kezelnél egy ilyen beteget?

Láthatóság: 

Hozzászólások

CsucsiBéla képe

Szívemből beszélsz, éppen a kezelést végzem !
Pontosan erre jutottam és egyre biztosabb vagyok benne, hogy működik mert a vevőim -legtöbben a barátaim- ajánlanak azoknak a vevőiknek akik még nem ismernek. Kínosan vigyázok arra, hogy még csak ne is füllentsek semmilyen téren.
A célom az hogy hitelesnek tartsanak és úgy tűnik lassan meghozza az eredményét ez a taktika.
A mai gondolkodásom az anyagotokon és ez a 3 info + a napi történések eredményeként "beütött " a nagy felismerés: miszerint műszaki tartalma szerint a jelenleg kapható legjobb ár-érték arányú impulzus hegesztőgépet tudom kínálni a felhasználóimnak országszerte ! Mivel nem én tanítottam meg senkit sem hegeszteni (legalábbis keveseket, azok viszont elmondásuk alapján ennek nagyon örültek...:)) ezért nekem mindenki konkurencia. A konfliktusoktól általában menekül , vagy kerüli az ember, de szerintem -ha jó a helyzetértékelésem- nekem pontosan azt kell figyelni, hogy hol van "pozícióban" a konkurenciám hiszen ezek a cégek az igazi célpiacaim.
Tehát a jelenlegi üzeleti stratégiám szerint : IDE NEKEM AZ OROSZLÁNT !!!

Müller Péter képe

Nagyon jó nézőpont :)

Markella Tivadarné Anikó képe

Szia Péter,
Szívemből szólsz és teljesen igazat adok! De van itt egy nagy bökkenő s, hogy mi az? Leirom!
Én már nyugdijas vagyok és csak abból tudok gazdálkodni amit kapok! Sajnos a családomban van egy fiam akinek öt gyermeke van és bele esett Ő is a svájci hitel csabdájában és árverés alá került a házuk. Kettő a lányom negyven éves egyedül van vagyis velem él és Ő is minimál bért kap. Tehát mit is akarok ezzel közölni Veled ? Ilyen kor mit tehet egy nagymama aki szívből segíteni akkar mind két gyermekén? Nem szólva a férjemről akinek hatalmas egja van és önfejü és 76 éves vele sem birok ! komoly szív gyogyszereket szed ami nem kis vagyonba kerül és emeltt az alkoholt semtagadja meg persze mérsékelten. Nme adja le a nyugdiját rendesen fenn tart magának pénzt.
Így , hogyan kell jobban megfognom azt a pénzt? S a legfontosabb én ugy érzem amig csak élek segítenem kell a gyermekeimen , ha kell az utolsót is nekik adom, hogy legalább enni tudajanak.!
Ugy érzem elég öszintén meg irtam Neked mindent. Te mindezek tudatában bele vágnál ebbe a kurzusba ami nekem nem kis kiadás lenne? Én látom és érzem a szavaidból szívből és tapasztalatból segitenél mindenkinek, de főleg válalkozóknak vagy legalábis aktiv dolgozoknak!
Akkor az ilyenek mint én mit tegyünk, hogy mégis javítani tudjak családom helyzetén????????
Köszönöm, hogy le irhattam és várom öszinte válaszod!
Tisztelőd: Anikó

Magyar Judit (ez a nevem) képe

Kedves Péter!
Mindaz igaz, amit leírtál, de nem mindenkinek van vállalkozása, aki nehéz pénzügyi helyzetben van. Nekik mit tudsz tanácsolni? Én nagyon szívesen vennék könyveket, járnék tanfolyamokra, de 32.000 Ft marad a nyugdíjamból, mert a többit elviszi a bank és a végrehajtó. A párom ugyanebben a cipőben jár, igaz, neki 50.000 Ft marad a nyugdíjából. Én még 2007-ben kezességet vállaltam az egyik barátomnak, és emiatt kell helyt állnom. Páromnak pedig a devizahiteles autó miatt vonnak a nyugdíjából. Albérletben lakunk. Szerinted mennyi pénzünk marad miután kifizettük a lakhatási költségeket? Ha a gyerekeink nem támogatnának bennünket, éhen halnánk és az utcán lakhatnánk. Az egyetlen szórakozásunk az internet, tévét nem nézünk. A párom 63, én 62 éves vagyok. Nagyon sok álláshirdetésre jelentkeztünk már, de még válaszra sem méltatnak bennünket. Mit tudsz javasolni nekünk, hogyan tudnánk ebből a helyzetből kimászni? Válaszodat előre is köszönöm. Üdvözlettel: Judit

Müller Péter képe

Az egyértelmű, hogy állást nem fogtok kapni. Már csak azért is nem, mert a törvények szerint sokkal költségesebb egy idősebb embert foglakoztatni, mint egy fiatalabbat. Ezért nem érdemes egy cégnek sem felvennie titeket.

A barátoddal nem tudom milyen viszonyban vagy, de mivel a barátodként hivatkozol rá, és mondd meg neki, hogy rendezze le a helyezet. A vagyonából vagy amije van. Most azonnal.

Az internetet ne szórakozásra használjátok, hanem tanulásra és képződésre.

Nem azt mondom, hogy ugaorjatok bele minden „internetes csoda” pénzkeresetbe. Ezeknek a nayg része csapda.

Rövidesen fogok mutatni olyan módszereket, amivel elindulhattok mindenféle költség nélkül. De addig is tanulás tanulás tanlás.

UI: Az autótól nem lehet megszabadulni?

Müller Péter képe

Elsőnek el kell döntenünk hol a probléma.

Lehet, hogy úgy érzed segítened kell nekik a nyugdíjadból. De ezzel segítesz a lejgobban?

Akármekora is a probléma ez az ő gondjuk, és ha te nem lennél, akkor is meg kellene oldaniuk.

Tehát látom a te segítő szándékodat, de az nagyon nincs rendben, hogy folyamatosan a te nyugdíjadat szipkázzák.

Te azzal segítenél, ha felkészítenéd őket az életre, hogy önállóan meg tudjanak állni a lábukon. Pl.: a lányod, mit csinál amiután hazajött a munkájából?

Meglepődnék, ha azt mondanád, hogy az 1ev.hu ingyenes anyagait tanulmányozza, vagy 8 órában mellékállást keres.

A fiadnál, hasonló a helyzet szerintem. 5 gyerek felelősség, ha vállalta ezt tudnia kell. És ha most nem tanulja meg megoldani az életét, később az élet fogja rá megítanitani. Az életnek pedig kemény leckéi vannak. Sajnos a gyerekek számára is.

A férjednek, ha van pénze a alkoholra, akkor legyen pénze a gyógyszerekre is. Ne fizesd neki.

Lehet, hogy ez elsőre kemény válasznak hangzik, de nézzünk rá a helyzetre.

A valódi problémát a család tagjaid okozzák neked.

Mi volt a műltben amikor nem volt probléma?
Megoldották a saját életüket.

Mit kell megtanulnod?
Azt, hogy amit eddig csináltál, nem segített nekik, hiszen a helyzet változatlan.

Mit kell tenned?
Javítani, a családod helyzetén, de nem úgy ahogy eddig tetted, mert ez nem javított semmin.

És ugyanez vonatkozik rájuk is.

Nézzék meg mi kell ahhoz, hogy javítsanak a helyzetükön, és mi volt a múltban amikor jól ment minden.

Képződjenek, hogy megtanulják, hogyan jöjjenek ki egy ilyen csapdából és elegendő pénzt keressenek a saját költségeikre.

Kezdjenek el valamit csinálni végre és ne a te nyugdíjadért álljank sorban. Ha erre rá tudod venni őket, többet segítettél nekik, mint az összes pénzzel, amit csak adni tudsz nekik.

Csernalovics Zoltán képe

Szia Péter !
Hasznos információk vannak ebben a bejegyzésben.
Tanulni kell a múlt hibáiból, s fejleszteni tudásunkat. Ok.
De az idő fogaskerekeit nem lehet visszaforgatni, sem az akkori adott
körülményeket megismételni !
Más idők, más helyzetek . . .
Igazad van abban, hogy ne a csodát várjuk (új dolgokat) hanem tegyünk érte, hogy jobb legyen.
De nem biztos , hogy ami a múltban jól működött, az most is fog .
(nekem most) Konkrét útmutatásra van szükség !

Zoltán

László képe

Kedves Zoltán!

Gyakorló vállalkozóként és marketingesként szólok hozzá az észrevételedhez és ezzel együtt a Péter írásához is.

Egy pillanatig se hidd, hogy bárki tud neked konkrét tanácsokkal segíteni, aki nem ismeri korrekten a jelenlegi élethelyzetedet és a személyes képességeidet.

Bár a Péter írása hasznos gondolatokat tartalmaz, az a fő probléma, hogy nincs pontosan definiálva ki az írásainak a célközönsége, ezért nagyon is kétséges, hogy az olvasóiból mennyien tudják a gyakorlatban is hasznosítani, az egyébként ésszerű, de túl általános tanácsokat.

Szerinted mennyit ér az, ha valakinek, aki éppen fuldoklik, azt mondom, hogy úgy tudsz megmenekülni, ha:

megnézed, mit csináltál jól a múltadban,
tanulj, mert az viszonylag gyorsan megtérül,
majd csináld jól a dolgaidat, mert onnantól kezdve minden rendben lesz.

Kemény dolog, de a „nem fésülgetni kell a betegeket, amikor folyik a vérük”. A helyzet az, hogy a „betegek” többsége nem képes saját magát meggyógyítani, hiába mond nekik okos tanácsokat az orvosuk.

Tény, hogy a legtöbb embernek gyorsan végrehajtható, instant sikerpéldák, jól követhető gyakorlati bemutatására van szüksége, különben nincs esélye a gyógyulás útjára lépni, mert szinte biztosan elveszik a részletekben.

Szép dolog az elmélet, de a valós segítséget az jelenti, ha a mit csinálj mellett, a hogyan csináld is részletesen le van írva, mert az embereknek már tele van a „hócipőjük” a stratégiai tanácsadásokkal és azok helyett inkább kézzel fogható segítséget várnak a problémáik megoldásra.

Elnézést, a kissé hosszúra sikerült levelemért, de nem tudtam tömörebben megfogalmazni, hogy mit gondolok erről a témáról.

Szép napot kívánok mindenkinek!

Czibula Zs képe

Szia Péter!Hasznos információk vannak ebben a bejegyzésben.Sajnos hiba keresgélek a múltban,ott sem jobb a helyzet.Marad a tanulás és a tanultak alkalmazása!!

Évi képe

Szia Péter!
Köszönöm, hasznos a bejegyzésed! Bár még azon vagyok, hogy a hatékonyságot javítsam. Szeretném azt a sok mindent, ami érdekel és szívesen foglalkozom vele egy jövedelmező rendszerré formálni. Jelenleg kicsit kaotikus a helyzet, de nem reménytelen. Viszont a cipő egyre jobban szorít, így a javasalataidet örömmel veszem.
Korábbi jó példát én is tartok szem előtt, de mivel még nem vállalkoztam, más korábbi sikeres tevékenységemből merítek ihletet (pl. sikeres nyelvvizsga felkészülésből: itt a kulcs: az idő és az elvégzendő feladat reális beosztása és következetes végrehajtása volt). Persze nagyon fontos, hogy tudd mit kell csinálni. Ezen lehet még javítani.
Még egyszer köszi!
Szép napot,
Évi

Imre Sramek képe

Még nem látszik számomra semmi megoldás. Ez az első anyag, majd meglátjuk hol van a megfogható, tanácsot adó ajánlás a leírásaidban?