Jelentkezés a „partira” és egy két apróság

Szia,

3 fontos dologról szeretnék írni:

A program

A parti (remélem szabaddá tetted az aug. 14-ét)

És egy szeminárium

De menjünk is sorban…

A program

Ahogy mondtam, a személyes résztvevők haladását, a programtól egészen december 31-ig fogom követni. Ez nem újdonság,

Ami viszont új, hogy frissítéseket fogok küldeni, amiben megmutatom az üzletek haladását. Ez nem napi szintű lesz, de így tudod majd követni a haladást szeptember 1-ig.

Szeptember elsejétől – ha szeretnétek a folytatást – ez előfizetésessé fog válni. Emellett indítok egy teljesen új programot is, a szociális médiáról. Ez egyelőre még titok, de rövidesen elmondom.

Lehet, hogy pont a „partin” :)

A parti

A parti – ahogy már írtam – augusztus 14-én lesz. Ha a program résztvevője vagy bármilyen formában, szeretettel várlak.

A címet majd később mondom; nem akarom előre lelőni a poént.

Ez a ház nem annyira szállás és családbarát mint a régi volt.

De gondoltam arra is, hogyha hosszúra nyúlik a dolog, akkor meg tudj szállni.

Két szállást javasolnék elsőként, egyszerűen azért, mert közel vannak:

Nairam

ConvoyCity

De ha ezek nem tetszenének, nagyon sok más is van. Szolnok és Szajol-ra keress a szallas.hu vagy booking.com oldalon.

Azonban nem csak ezért érdemes megszállnod itt…

Egy szeminárium

Augusztus 15-én, tehát másnap vasárnap, fogok tartani egy szemináriumot.

Ez még nem nyilvános, de szeretném, ha tudnál róla.

Mivel kiscsoportosra tervezem, ezért azoknak küldöm el elsőként, aki részt vettek a programon, hogy biztosan ne fogyjanak el a helyek.

Miről lesz szó?

  • Ha nem indult még el az üzleted, hogyan tedd sínre 3 nap alatt?
  • Hogyan szabadulj meg a halogatástól örökre?
  • Mit tegyél ha folyamatosan közbejön valami?
  • Mit tegyél ha elkedvetlenedsz?
  • Megtanítalak arra, hogyan szabadulj meg bármilyen megzavarástól;
  • Mik a hatalom törvényei, vagyis hogyan urald az életed bármilyen területét, hogy neked dolgozzon. Pénzt, üzletet, satöbbit;
  • Gyakorolni fogjuk, hogyan érj el együttműködést, és építs ütőképes csapatot;
  • Megmutatom, hogyan küzdj egyszerűen a lehangoltság és a kedvetlenség ellen;
  • Meg fogod érteni, hogy egyesek miért nem találnak ötleteket elég gyorsan, és hogyan kezeljük ezt a problémát 5 perc alatt. (Ez nem az amire gondolsz, erre a megoldásra én is csak a program altt jöttem rá.)

Ez mind izgalmas téma, de ezek csak az alapok, mert ezután jön a gyakorlati része:

  • Megtervezzük együtt a saját induló üzleted, amit tudsz is csinálni;
  • Kidolgozunk egy napi stratégiát, amivel gyorsan el fog ez indulni;
  • Gondosodunk arról, hogy ne akadj el (ezen meg fogsz lepődni);
  • Segítőket szerzünk, akik támogatni fogják az üzleted;
  • Megtesszük az első pár lépést ott helyben, ezzel egy „csúszós csúszdára” tesszük az indítást, amivel nem tudsz leállni és garantáltan el fogsz indulni vele.

Sok más is lesz benne, és a lényeg az, hogy ezzel együtt ott helyben sínreteszük az üzleted. Ezért kiscsoportos.

Az ára a szokásos 75e ft, és ismersz, a szokásos jó ellátásban részesülsz :)

De ami a legjobb, hogy nem fogsz üres kézzel távozni: a jövőbeli üzletedet viszed magaddal, és nem is akárhogyan.

De még egy apróság.

Utazás és család

Ha autóval jössz, a GPS-szel simán oda fogsz találni hozzánk.

Ha vonattal vagy busszal, gondoskodom róla, hogy eljuss hozzánk, és vissza is juss az állomásra. De akár a hozzászólásokban egyeztethettek is, hogy együtt jöjjetek páran, ha egy helyről jönnétek. Erről egyeztessek nyugodtan itt a hozzászólások között.

A szállásod neked kell intézned; ez egyszerűbb mintha rajtam keresztül menne. Persze ha nehézséged van, szívesen segítünk benne.

E közül a két nap közül most egyik sem családos, de azt javaslom, hogyha családdal jössz, válaszd a Nairam-ot vagy hasonló szállást. Ez önmagában is szórakoztató hely (lesd meg a weboldalt) és így a család sem fog unatkozni, amíg te nálunk vagy.

Ezen kívül a környék nagyon szórakoztató; vadaspark, repülőgép múzeum, strand, és számtalan más program is van a környéken.

Összefoglalás

Tök jó lenne, hogyha ott lennél a partin.

A szeminárium – bár sokat nem írtam róla – szemfelnyitó és nagyon jó lesz. Garantálom, hogy rakéta sebességgel lő majd ki.

Azért, hogy tudjam, hogy mire számíthatok tőled, kérlek töltsd ki ezt gyorsan:

Hozzászólások

Müller Péter képe

Itt egyeztessetek a telekocsikról :)